Gyerekek, gyerekek

Az érdeklődők túlnyomó részének első kérdése, hogy a szegény gyerekek hogy viselték ezt az egész hercehurcát, és milyen az iskola?

Nos, a szegény gyerekek gond nélkül vették az akadályokat, illetve akadályok nem is voltak. Az utazás során sokat aludtak, gondolom segített ezen a repülőgép egyenletes zúgása, igen, és rendesen ettek, tévéztek, játszottak. Örültek az új környezetnek, a tengernek és a rengeteg homoknak, a strandokon épített játszótereknek.

Pici kis lelkük egyetlen félelme az iskola volt, tekintve hogy ott mindenki egy általuk ismeretlen nyelven beszél, nem fogják őket biztosan megérteni, és fordítva. Mikor ez a probléma először felmerült, otthon, megnyugtattam őket, megoldjuk. Megbeszéltük, hogy anya majd akaszt egy kicsi füzetecskét a nyakukba, aminek minden lapján egy hasznos mondat lesz angolul, majd odarajzolva Mátyás (írástudatlan) által is érthető formában. Így is lett, ettől teljesen megnyugodtak, úgy érezték megoldódott minden, biztonságban vannak, plusz a tanerő és az anyukák is nagyon jót derültek a kis használati utasításon. (Nevem, Magyarországról jöttem, lisztérzékeny vagyok, wc-re kell mennem, éhes vagyok, szomjas vagyok.)

Az iskolában nagy-nagy szeretettel fogadtak minket. Emma maradt Emma (Imá), a Mátyást meg sem próbálták kiejteni, kérték javasoljak egy alternatív hívószót a fiamhoz. A Matyira rögtön felderült az arcuk, így lett Mátyás Matty (Máti).

Az igazgatóhelyettes néni szobájában játszósarok van berendezve, amíg a felnőttek megbeszélték a számukra fontos dolgokat, a kicsik is elfoglalták magukat. Annyira, hogy Mátyás nem is akarta megnézni már az osztálytermet, majd mikor sikerült rábeszélni, onnan nem akart kijönni. Ugyanis már a bejáratnál egy hatalmas akvárium fogadja a gyerekeket, körülötte babzsák-fotelek, és ez igazán lenyűgözte Öcsit. Ő egyébként a preparation class-ban kezdte itteni életét, ami azt jelenti, hogy előkészítő osztály, kicsit olyan, mint nálunk a nagycsoport. Sokat rajzolnak, vágnak, ragasztanak, festenek, agyagoznak, közben néha-néha megpróbálkoznak a betűk formázásával is, de ezt még igen kezdetleges szinten, senkitől nem várják el, hogy írni itt tanuljon meg. Gondolom, most sokan kicsit furcsálják, hogy Mátyás hogy is találhatta itt meg a önmagát, mikor eddig még csak ceruza közelébe sem ment. Én sem nagyon értettem, mikor elkeztek hazaszállingózni a rajzok, festmények, lampionok, meg kitudjamégmi, de tény, a tanárnéniknek sikerült Mátyást rávenni ezek elkészítésére. Azóta itthon az ebédlőasztal inkább egy hobbisarokra emlékeztet, tévénézés helyett is ragasztanak, karácsonyi díszeket készítenek. Nem értem.

Emma a harmadik osztályba nevezett be így az elején, otthon szeptemberben a másodikban indított. Rögtön mindenki az ő barátnője akart lenni, és “a fiúk is tök kedvesek, egyáltalán nem verekednek”. Gondolom így az elején baromi érdekes tud lenni egy szőke kékszemű kislány, aki valami érthetetlen nyelven beszél, és mindenre csak mosolyog. Azt tanácsoltam neki, hogy ne essen kétségbe, ha nem érti mit kérdeznek tőle, csak mosolyogjon. Ez bevált, aztán egy idő után úgyis fogja az adást, meg a többiek is Emmát, és hátha majd nem is akarnak már annyian a barátai lenni. Egyelőre népszerű.

A nyelvvel nekik nincs problémájuk, tekintve, hogy Mátyást eddig sem érdekelte ki mit beszél, intézi a maga kis dolgait. Ha neki van problémája, akkor pedig elmondja magyarul, tanárnéni ettől kétségbeesik, de valahogy mindig megoldódik. Miss Wendy boldogan mesélte a második nap, hogy a gyerek teljesen váratlanul elszámolt tizenötig angolul, ettől ő padlót fogott. Hát mit képzelt hülye ez a drága gyermek?

Emma angolja is elképesztő módon fejlődik, és az osztálytársai magyarja is. A csaj ugyanis magyarra tanítja az osztályt, felírja a táblára a szavakat magyarul, majd mellé angolul, hogy aztán most már ők is megértsék. Persze csodálkozik, ha a kiejtéssel meg sem próbálkoznak, valószínű már az “egyszarvú” elijesztette őket az elején, a “gyöngytyúk”-ig nem jutottak. De látjuk rajta, hogy nagyon sokmindent megért, tanárnéni is erről számolt be már pár hét után. A barátnőkkel is jól eltrécselnek, röhögcsélnek, és mikor megkérdezem, ugyan mit beszéltek: á, semmit. Valószínű túl indiszkrét vagyok.

Egyébként van egy nyelvfejlesztő pedagógus, aki állítólag foglalkozik Emmával, igazából nem sokat tudok róla, szerintem az iskola maga egy fejlesztő foglalkozás.

Az iskolaépület nagyon érdekes, gyakorlatilag mint egy bungaló-telep. Sok kis faház – ezek az osztálytermek, méretüket tekintve nagyobbak és jobban felszereltek az otthoniaknál – összekötve egy felül fedett betonösvénnyel. Az aula – nálunk általánosban így hívták – egy kicsit nagyobb placc, van teteje és két oldala, szintén beton padlózattal. Itt szoktak a gyerekek ebédelni, és a nagymamák most ne figyeljenek ide: a földön ülve, ölükben az étellel. Megeskettem őket, hogy ezt az otthoniaknak nem mondják el, mert rögtön elkezdenek sopánkodni.

A tanítás kilenckor kezdődik, nincsenek tanórák, hanem délelőtti foglalkozás van, ami tart tizenegyig. Ezt követi az ebéd, ami gyakorlatilag egy szendvics, majd futkározás, délutáni foglalkozás, közben egy kis uzsival, de ez már csak snack, ahogy tájékoztattak az elején, végül háromkor jöhetnek haza. A kaját mindenki otthonról viszi, és szerintem elég is a csomagolt mennyiség, hiszen a melegben nem is igen lenne kedvük főtt ételhez. Itthon természetesen nem kell tanulni, házi feladat nincs. Emmának azért pár dolgot be kell pótolnia, csak a matekra koncentrálunk, tehát szorzótábla és a többjegyűekkel történő összeadás-kivonás, de ezt remélhetőleg abszolváljuk a nyári szünetben.

Igen, hál’Istennek abban a szerencsés helyzetben vagyok, vagyunk, hogy egy újabb nyári szünet elé nézünk. Gondolom kisgyermekes anyukák átérzik örömömet, ami bő 3 hónap után rám köszöntött. Itthon vagyunk december 11-től január 27-ig, Karácsony, Szilveszter, játszótér, medence. Azért nem hangzik annyira rosszul, pláne, ha elolvasom az otthoni időjárás jelentést.

Ebben az évben csemetéink öt hetet töltöttek az iskolában, ez az idő gyakorlatilag a karácsonyi készülődés jegyében telt. Egyfolytában ajándékokat, díszeket gyártottak, énekeket tanultak, és képeslapokat osztogattak egymásnak. Megvolt a Christmas Carol, Christmas Party a prepiben, osztálykirándulás, Graduation Emmának (bizonyítványt senki ne várjon, nem kaptunk). Hogy tanultak volna bármit, azt azért kétlem, de örülök, hogy ez a pár hetes bevezetés nekik ilyen jól telt, és boldogan várják az elsőt, illetve negyediket január végén.

Gréta