Lajos magyar hangja Gréta:
Napra pontosan hét hét telt el azóta, hogy megérkeztünk Ausztráliába. Kevés ez az idő ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, viszont rengeteg minden történt velünk.
Mikor leszállt a gép, és mi is leszálltunk a gépről, iszonyatosan fáradtak voltunk, mégis boldogok. Később ez a határtalan boldogság kezdett alábbhagyni, hogy átvegye helyét a bizonytalanság, majd a kétségbeesés. Valljuk be, nehéz volt. Egy idegen országba, egy vidéki kisvárosba érkeztünk, ami nélkülöz minden európai jelleget, esett az eső, a mekin kívül ismerős pontot nem találtunk, éhesek és fáradtak voltunk, és mindenki a másik oldalon közlekedik, hogy véletlenül se tudjunk eljutni egy ábécébe se. Mindezek tetejébe négy bőröndünkkel felszerelkezve egy motelszobát mondhattunk otthonunknak akkor még bizonytalan ideig. Azért az estét még megvártuk, és jól kialudtuk magunkat. Másnap kisütött a nap is, és egész más színben tűntek fel a dolgok. Tény, sokat segítettek az itteni kedves ismerőseink, megmutatták mit hol, és hasznos tanácsokkal láttak el.
Majd elindultunk albérletet keresni, volt két időpontunk is, megpályáztuk mindkét lakást, és hétfőn meg is kaptuk mindkettőt. Igaz, mi addigra már eldöntöttük, hogy a teljes siker esetén melyiket fogjuk választani, naná, hogy a bútorozatlant, nehogy má’ könnyebb legyen. De így a tengerparti sétány mögötti kicsi zsákutcában lakunk, Palm Cove-on, ami számunkra külön öröm. Gyorsan beszereztünk és kaptunk matracokat,egy pici hűtőt, pár műanyag tányért, edényt, és csak azért nem sorolom tovább, mert nincs tovább. Gyakorlatilag a berendezésünk hasonló állapotban leledzik a mai napon is, igaz, sikerült használtan vennünk ebédlőasztalt székekkel, hűtőt, mosógépet és tévét. Talán a Jézuska lendíthet még az ügyön, de ismerve a szponzorát ezek csakis apróságok lehetnek.
Lajos elkezdett nyelviskolába járni, majd a gyerekek is az ausztrál oktatási rendszerrel kezdtek ismerkedni. Később kifejtem ez utóbbit bővebben, hiszen egészen más itt a suli, mint otthon.
Lajos, majd Gréta is kénytelen volt megtanulni itt is vezetni, hiszen enélkül ülhetnénk otthon éhesen. Megtaláltam mindent a boltban, ezt Lajos annyira nem értékeli, mert sokba kerül a találékonyságom, de sütök-főzök minden nap, ez viszont meglátszik rajta deréktájon.
Szóval, azt hiszem kezdünk egyenesbe jönni, és megtalálni önmagunkat. Ismerjük ám a “minden kezdet nehéz…” című huhogást, tudtuk, tudtuk, csak nem sejtettük. Nem sejtettük, hogy valaminek a befejezése és egy új kezdete érzelmileg mit vált ki belőlünk, azt hiszem, erre nem voltunk felkészülve. Marha keménynek gondoltuk magunkat még otthon, hiszen van már mögöttünk pár költözés országon belül, 2006 óta a hatodik helyen lakunk. Talán ezért okoz nálam idegi és lelki alapú problémát a költözés szónak csak az elhangzása is.
Végtelenül irigylem azokat, akik nyaralásként élik meg ezt az utat, mi sajnos nem tudtuk। Valószínű, hogy tanulóvízummal és két gyerekkel kicsit jobban nyomja a felelősség az ember vállát, ez így is marad még évekig. De azt hiszem mondhatjuk, jól érezzük itt magunkat, gyönyörű az erdő, a hegyek, a virágok és fák, meglepő módon kedvesek az emberek. Hosszú út áll előttünk, nyilván vannak terveink, de mi sem tudhatjuk, mi fog történni. Élvezzük, hogy itt lehetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése