Fele ennyi idős koromban, túl egy év katonai szolgálaton és az első egyetemi tanévemen azt hittem, hogy megváltom a világot, kiváló gépészmérnök leszek és 40 éves koromra meglett családapaként mindent elérek amire vágytam.
Az élet valahogy egy kicsit másképp gondolta.
Megváltozott a világ. Rendszerváltás, demokrácia, vadkapitalizmus és a többi, gyakorlatilag megváltozott minden, az utcakép, szokásaink, gondolkodásunk, de legfőképp az, hogy mit tartunk fontosnak az életben és mit is szeretnénk ebből átadni a gyerekeinknek. Értékrend.
Édesapám mindig is azt mondta, fiam tanulj, mert azt nem veheti el tőled senki.
Édesanyám azt, hogy életed végéig tanulsz majd, és azt is, hogy a család a legfontosabb.
Cairns-i barátom pedig tömören ennyit: " legyen rend a fejedben".
Mind igaz volt.
Most, kétszer annyi idősen azt hiszem, hogy habár megváltozott körülöttem a világ, és én is alkalmazkodtam minden változáshoz, legbelül ugyanaz a 20 éves kisfiú vagyok tele tervekkel újabb álmokkal és fáradhatatlan szellemmel, ugyanabban a fiatal testben. Habár látom, megkopott a frizurám, kicsit tömörebb lettem, de továbbra is ugyanazt az erőt és elszántságot érzem a karomban, mint akkor.
Osztálytársaim többségének lehetnék akár az apja is, de tudomást sem veszek róla és már alig várom az újabb 1,5 éves kis egyetemi kurzust ami előttem áll. Úgy látszik mindenki azt csinálja, amihez igazán ért.
Már tudom, hogy negyvenen túl is szép az élet és nem is nehéz, hanem "könnyű", melyet ausztrál nyelvre a következőképpen lehet lefordítani:
1 megjegyzés:
Wow, nemmondod, hogy már tudok megjegyzést is írni? Kipróbálom :o)
Megjegyzés küldése