Kipróbáltak

Ma megvolt az első munkanapom Ausztráliában, pontosabban munka-óráim. Mindössze egy két órás programom volt egy kedves hölgy konyhájában (két óra egyetlen darab konyhában, és nem unatkoztam egy percet sem!). A lényeg a lényeg, jövő héten is jelenésem van, ugyanitt, ugyanekkor, sőt kaptam még három időpontot másik három kedves ügyféltől. Az egészben a legutálatosabb a telefonálás, egyeztetés. Vért izzadok ha összeakadok a drót másik végén egy nagyon ausztrál emberrel. A főnöknőm megjegyezte ma az egyik megrendelőre, hogy nehéz megérteni, külföldi kiejtése van, még ő sem tudja pontosan a keresztnevét, de a vezetékneve Biro, az biztos. Most ezek után remélem a legjobbakat.
Szóval, rendkívül boldogan értem haza a megkeresett dollárjaimmal, meg is hívtam az uramat egy kávé-muffin uzsira. Megjutalmaztam magam egy pirosbogyós gluten-free sütivel, és hát a cappuccino is szuper volt!
Majd nemrég megláttam a gyerekek tandíjszámláját, és menten szívszélhűdést kaptam. Persze, tudtuk, csak ennek fényében már nem is olyan sok az, amit kerestem.
Nem is ejtettem még szót Lajos nyelviskolájának bezárásáról. Két hete pénteken hazajött, majd szombaton kapott egy sms-t az egyik osztálytársától, hogy hétfőn elmarad a tanítás. Hétfőn megtudták, hogy soha többet nem lesz tanítás, de a kirendelt okostojások megígérték, hogy mindenkiről gondoskodnak. Nos, ez a gondoskodás tart már két hete, a megfelelő helyet keresik minden egyes tanuló részére a város más nyelviskoláiban. Azoknak, akiknek érdemben segített a nyelvtudásán az iskola, érezhető veszteséget jelent a csőd.

Mi jót röhögünk az egészen, nem bánnánk, ha elkeresgetnének még egy hétig, mert Lajosnak addig tart elméletben a kurzusa, aztán 22-én kezdődik az egyetem.