Úgy szeretném azt írni, hogy belemerültünk a dolgos hétköznapokba, minden megy a maga útján, munkahely-iskola, semmi különös nem történik itt, azért jelentkeztem ilyen régen.
Szeretném, csak nem igaz. Elkezdtük újra az álláskeresés című szenvedéstörténetet, legfőképpen a Lajos részére, de én is nyitva tartom a szemem. Apánk most megpróbál a szakmájában munkát keresni, ennek az eredménye jelenleg a nulla felé konvergál. Mind a fejvadászcégek, mind a saját magának könyvelőt kereső cégek részéről felmerül valami kifogás, legfőképpen az, hogy nincs szakirányú ausztrál munkatapasztalata. Igazából meg sem lepődök, csak kezdünk magunk alatt lenni. Lehet mondani, hogy nem kell ám olyan büszkének lenni, tessék másvalamivel próbálkozni, ha a könyvelés nem megy. De úgy látom, ez sem járna nagyobb sikerrel, az újságban nem keresnek sem pincért, sem konyhai kisegítőt, az éttermek, bárok üresek. Mivel a Lajos egyetemi órarendje nem egyeztethető össze az eddigi büfésfiú munkájával, most én lettem a családban a kenyérkereső. Viszont ez tényleg csak az említett kenyérre elég. Nem azért, mert keveset fizetnek, hanem mert kevés munkát adnak a cégnél. Eddig 18 munkaóra volt a legtöbb, amit sikerült összehoznom egy héten, a jövő hetem pedig siralmasan néz ki momentán.
Szeretném, csak nem igaz. Elkezdtük újra az álláskeresés című szenvedéstörténetet, legfőképpen a Lajos részére, de én is nyitva tartom a szemem. Apánk most megpróbál a szakmájában munkát keresni, ennek az eredménye jelenleg a nulla felé konvergál. Mind a fejvadászcégek, mind a saját magának könyvelőt kereső cégek részéről felmerül valami kifogás, legfőképpen az, hogy nincs szakirányú ausztrál munkatapasztalata. Igazából meg sem lepődök, csak kezdünk magunk alatt lenni. Lehet mondani, hogy nem kell ám olyan büszkének lenni, tessék másvalamivel próbálkozni, ha a könyvelés nem megy. De úgy látom, ez sem járna nagyobb sikerrel, az újságban nem keresnek sem pincért, sem konyhai kisegítőt, az éttermek, bárok üresek. Mivel a Lajos egyetemi órarendje nem egyeztethető össze az eddigi büfésfiú munkájával, most én lettem a családban a kenyérkereső. Viszont ez tényleg csak az említett kenyérre elég. Nem azért, mert keveset fizetnek, hanem mert kevés munkát adnak a cégnél. Eddig 18 munkaóra volt a legtöbb, amit sikerült összehoznom egy héten, a jövő hetem pedig siralmasan néz ki momentán.
Volt már ettől rosszabb is, valószínű ebből is kikecmergünk valahogy, valamikor.
Legalább a gyerekekkel minden rendben van. Mondhatni. Az igaz, hogy az iskolából minden héten riasztanak minket egyszer-kétszer. Ez a hét is már majdnem eseménytelenül telt el, de hála a Gulyás gyerekeknek, ma, pénteken, a tanítás vége előtt fél órával sikerült újból vészhívást fogni. Mátyás - szokás szerint - az elsősegély szobában várt ránk, ahol elmesélte, hogy összeverekedett Ross-szal a játszótéren, de fizikailag semmi baja nincs, csak keservesen sírt, mert lelkileg kicsit megviselte az inzultus. Igazából Ross egy mentálisan sérült kisfiú, akinek kiszámíthatatlan dühkitörései vannak, és a mi fiúnk rosszkor volt rossz időben. De visszaütött.
Biztos vagyok benne, hogy a számunk az Emergency gomb után második helyen következik az iskola telefonkészülékében, úgyis rövid időn belül szükség lesz rá megint. Vagy csak redial.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése