Végre elérkeztünk oda, hogy a lakásunk a sátortábor állapotból kezd otthonná formálódni. Köszönhető ez a közeli ócsó bótnak, ami egy olyan kínai-diszkontáruház féleség. Lényeg a lényeg, éppen akciós lett a múlt héten az a könyvespolc, amivel már hetek óta szemezek, és milyen hihetetlen szerencse, hogy húsz dollár előnyhöz juthattunk így!
A vásárlásnak Lajos örült még veszettül, hiszen hazacipelhette, összeragaszthatta és csavarozhatta a 15 kockából álló építményt, fixálhatta a falhoz (ki látta azt a Született feleségek részt, mikor a szekrény rázuhant a gyerekre?), majd napokig hallgathatta, hogy mennyire örülök a 4 éve, még az Ér utcán elcsomagolt könyveim látványának, és ugye Lajos, mennyire gyönyörű ez az egész, de nézd, ugye? Ugye.
Hálás és szófogadó asszony lévén, mert én tudom ám, mi kell a férfinak, különösen az enyémnek, két nap múlva levadásztam az interneten egy kanapé-garnitúrát, használtan. Elrebeghetünk egy gyors imát, amiért ennyire előnyös áron sikerült megszerezni egy két- és egy háromüléses rökamét. (Kár, hogy nincs is szükségünk, csak az egyikre. Egyébiránt a tulaj-csaj azért akart tőle megszabadulni, mert viszonylag rövid idő alatt világossá vált számára, hogy három kisgyerek mellé egy bézs színű garnitúra nem éppen a legszerencsésebb választás, ennek ellenére a kárpit kitűnő állapotú, de majd a mi kölkeink elintézik.)
Így az én drága Uram abba a kivételes helyzetbe került, hogy megoldja a két bazi kanapé hazaszállítását, emeletre felcipelését (na, azért nem egyedül). És tovább hallgathatja, nézd, Lajos, ugye mennyire gyönyörű, és puha, és annyira jó, hogy megvettük!
Aztán megígértem, hogy most egy darabig befogom a számat, semmit nem vásárolunk, ami nagyobb, mint egy bevásárlószatyor, vagy egynél több darabból áll.
Most vajon mikor merjem megpendíteni az ágykeret-témát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése