A fenyődíszítés szabályairól

Gyermekkoromban a Karácsonyfa-állítás a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, Édesapa, Kinga és az én közreműködésemmel, miközben Édesanya már reggeltől a konyhában gőzölődött a vacsorával együtt.

December elejétől kezdve óvatosan lopóztunk az ablakhoz, hiszen az erkélyen ott feküdt/állt (mikor hogy sikerült neki helyet találni) a Fenyő, gúzsba kötve, de mi tudtuk, előre tudtuk, hogy gyönyörű. Aztán huszonnegyedikén reggel előkerültek a díszek, azok a régi csehszlovák gyártmányú, fokozottan törékeny, színes, varázsos, különböző alakú díszek, és mindennek a kezdete: a talp. Nos, ez utóbbi már erősen megviselt, tehát: törött, ragasztott, az igényeknek megfelelően összebarkácsolt darab volt, de érdekes módon használható talpat kereskedelmi forgalomban nem árultak.

Ezt követően végre lefaragta Édesapa a fa törzsét, és bekerült a szobába, a  talpba, hozva magával az Illatot, kibontotta, és megláttuk, hogy igen, gyönyörű! Vagy nem, de az nem baj, mert majd az az oldala kerül a fal felé! Ekkor végre-végre kezdhettük volna, de nem. Most jön a világítás, amit utáltam. Mert az égők üvegből készültek, nem ám letekerjük, nagyon kellett rá vigyázni, nehogy odavágódjon, összekoccanjon, vagy neadj'Isten összegubancolódjon. Ha letekertük a tavalyi újságról a 3-4 tekercs, szintén Csehszlovákiából beszerzett égősort, akkor a konnektorba bedugva kiderült, hogy nem működik valamelyik kis huncut. Végigpróbálni egy tartalékégővel, kicserélni a gyenge láncszemeket, majd: szigorúan alulról felfelé haladva, körkörösen felrakni a fára.

No, mire ide elérkeztünk, mi a húgommal már tűkön ültünk, annyira akartuk végre öltöztetni, de nem, meghatározott koreográfia szerint zajlik az esemény, amit nem lehet áthágni, mert az irracionális lépés lenne! A szabály: először is, nagyon vigyázunk mindegyik díszre, mert törékenyek, és kár lenne bármelyikért is, ilyet nem lehet csak úgy a boltban venni, Csehszlovákiából vannak! A nagyobbakat alulra, a kisebbeket felülre, egyenletesen eloszlatva a fán őket, ne csak egy helyre koncentráljunk. Két egyforma dísz nem kerülhet egymás mellé, sőt egymás közelébe se! A pingvineket egymás mellé, sorban egy ágra, de őket sokáig csak Édesapa foghatta meg. Viszont a három legszebbet mi is, és mi mondhattuk meg, hova kerüljenek: a kék gömb, aminek havas közepén egy stramm télapó sietett valahova, a zöld gömb közepén pocakos télapó csoszogott hatalmas zsákkal a hátán, és a kedvencem, a fehér közepén őzike állt és meresztette ránk szelíd szemeit.

Hatalmas öröm volt, mikor kibontottunk egy-egy dobozt, és előkerültek az üveggömbök, jaj, tényleg, emlékszel erre? De hol lehetnek azok a hosszúkásak, tudod, a paprika formájúak narancs-kék-zöld-sárga színben? Végül minden meglett, a Fa boldogan csillogott. Jött a szaloncukor, zselés és marcipános, vagy csak marcipános, mert azt szerettük a legjobban. És ekkor eldönthettük, hogy melyik csúcs kerüljön fel: a két kék közül valamelyik, vagy a nagy piros hópelyhes, ami kicsit törött, de a közepén egy Mikulás van, és egyébként is a legszebb, szóval mindig emellett döntöttünk, néha-néha Édesapa megvétózta, "hiszen már tavaly is ez volt!". Legutoljára a girland, vagy körkörösen, vagy felülről lefelé, de sokszor el is felejthettük, mert anélkül is tökéletes volt.

Ez mind, és még sokkal több is eszembe jutott ma, mikor felöltöztettük a fát. Sokezer kilométerre a fenyőillattól, a hótól, a családtól.

A meleg légkondi nélkül már elviselhetetlen lakáson belül, atlétában, rövidgatyában kezdtünk neki az ünnepi projekthez. Nem várunk Karácsonyig, segít a hangolódásban, lelkünk díszítésében, fokozva a várakozást.

Nem probléma, hogy milyen fajtájú fenyőt válasszunk, a kis kínaiak megoldották helyettünk is az örök kérdést: luc vagy nordmann fenyő? Egy példányon belül legyártották nekünk mindkettőt, a középső ágak ilyenek, a szélsők olyanok. Furcsán hangzik, de jól néz ki. Nem, nem, élő fára nem is gondolhatunk, a műanyag működik csak ebben az évszakban.

Talpat adtak hozzá, faragni se kell, még én is össze tudtam szerelni a három részből álló örökzöldet. Az erdő illatát nem érezni, a műanyag égősor fél perc alatt felkúszik, és a díszekre sem kell már annyira vigyázni: mind törhetetlen műanyag. Annak idején átmenekítettem a nagy óceánon egy kis dobozban pár értékes darabot: Emma készítette kiscsoportban, középsőben, nagycsoportban, avagy Mátyás ugyanott, Kingától kaptuk, esetleg lovacskás vagy mozdonyos. A szaloncukor lemaradt, a mi városunkban nem lehet kapni, de úgyis csak kedves trópusi hangyákkal lenne tele három másodperc alatt.

A gyerekkor már nem jön vissza, az emlékek csak emlékek. Emma elmagyarázta Mátyásnak: Mácska, nagyokat alulra, kicsiket felülre, és ne feledd, az egyforma díszeket nem rakjuk egymás mellé, de még egymás közelébe se!