Szupersztár

Az iskolában, egészen pontosan a Mátyás osztályában a szülőknek lehetőségük van segíteni a tanárnéninek. Kérdésemre Mrs. Kyle felvilágosított, hogy akkor és annyiszor megyek, amikor és ahányszor csak akarok, arra az órára, amit akarok. A szerepem annyi, hogy segítek a gyerekeknek, és figyelek, hogy jól viselkedjenek.

Nos, én éltem az alkalommal, így a hétfő délutánt a 2 A-ban töltöttem, matematika órán. Először kicsit tartottam attól, hogy fogok gyereknyelven kommunikálni, de végül is nagyon jól ment. Az osztályt 5 csoportra osztotta tanárnéni, és mindegyik asztalnak más elfoglaltságot adott, majd negyed óra elteltével mindenki továbbvándorolt a következő feladatra. Én inkább játéknak mondanám a gyerekek tevékenységét, ami összefüggésben van a számokkal. Egyetlen asztalnál folyt komoly munka, ez a Mrs. Kyle asztala volt, a többieket én felügyeltem, és segítettem az apróságoknak betartani a szabályokat a társasban, vagy ötletet adni, milyen színű is legyen a csiga háza.

Komolyan élveztem a programot. Egyrészt érdekel a gyerekeim élete, hogyan tölthetik a napjukat nélkülünk. Másrészt jobban megismertem Mátyás képességeit, és meg kell mondjam, nagyon okos kisfiú. Egész biztosan elfogult vagyok, mikor megállapítom, sőt kijelentem, hogy az osztályban ő a legértelmesebb és legnormálisabb hímnemű egyén, nem is csodálkozom, hogy lányokkal barátkozik inkább. A lányok többsége igazi vezéregyéniség, ami nem baj, ha ész is párosul hozzá, és ilyenből van elég náluk.

Észrevettem, hogy az egyik kislány, miközben magyaráztam nekik, mosolyogva néz. Rögtön tudtam miért, rákérdeztem: Vicces a beszédem? Bólintott, és tovább mosolygott, mire a szomszédja elmagyarázta neki, hogy azért, mert én a Matjasz anyukája vagyok, és ugyanazt a másik nyelvet beszélem, amit a Matjasz is. Kivesézték a témát a fejem felett, mindenesetre igen népszerű voltam.

Láttam hol és hogyan ebédelnek a kölköcskék. Az aulában, a betonon a földön ülve. Oké, ezt eddig is tudtam, csak nem sejtettem, hogy ilyen. Azért felmerül bennem a kérdés, vajon mikor tanulnak meg itt az emberek asztalnál, tányérból, kanállal, villával, neadjisten késsel enni? Mert az iskolában biztos nem, és erősek a kétségeim az otthoni szocializálódást illetően is.

A nap fénypontja - számomra - az iskolai parádé volt, mikor az összes osztály kivonul az új aulába - minden hétfőn, felsősök reggel, alsósok a nap végén - és értékelik az elmúlt hét eredményét. Magam is meglepődtem, mikor az oklevél (?) kiosztás során Mátyás nevéhez hasonlót hallottam. Kellett pár másodperc, míg mindkettőnknek leesett, ez ő. Csak állt a színpadon a kis tökvicsor Szupersztár, le se akart jönni. Az osztálytársai vele együtt örültek, még a tavalyi tanárnénije, Mrs. Mack is odajött gratulálni.

Jóideje gondolkodom rajta, hogy talán ezen a pályán kellene újrakezdenem, majd ha egyszer lehetőségem lesz tanulni. Tudom, az iskolai élet nem csak játék és mese, fárasztó is tud lenni, azért ezt is észrevettem. Lajos is támogat, szerinte kiparancsolgathatnám magamat az osztályban, "meg még a gyerekeket is szereted. Néha."