Az év első két hónapja meglehetősen eseménytelenül telt. Elég nehezen viselem a főállású anyuka szerepet, eddigi életem során még nem kerültem ilyen helyzetbe, hogy más dolgom se legyen, csak a család és háztartás. Valami még kell...
Lelkileg tehát kellőképpen nyomorultul éreztem magam, erre rásegít a rengeteg eső, a város csendessége. Arra is rájöttem, nem várhatom ölbe tett kézzel, hogy megtörténjen a csoda, miközben csak telnek a napok, az élet pedig nincs ingyen.
Édesanya mondogatja mindig: "Segíts magadon, és Isten is megsegít". Nem kaptunk vallásos nevelést, a hangsúly inkább az első tagmondaton van, utána mindenki behelyettesítheti a neki tetszőt (Isten, Allah, Sors, Véletlen). Mióta írom ezt a blogot, látom, hogy Anyukám milyen bölcs asszony, gyerekkoromban elképzelni sem tudtam, honnan szedi ezt a rengeteg hülyeséget, de szépen lassan belátom, igaza van. Hiába, a tapasztalat.
Szóval, egyik nap még irtóztam a gondolattól, másnap meggyőztem magam az ellenkezőjéről, és döntöttem, harmadnap megbeszéltem a volt főnökasszonyommal, hogy szeretnék újra dolgozni. Pár napra rá, újból munkába álltam. A legkézenfekvőbb és leggyorsabb megoldást választottam, visszamentem szobalánynak a szállodába, méghozzá a kedvenc exkolleganőm helyére, aki éppen a múlt héten lépett ki. Még egy jó pont, amit fokozni is tudok, ugyanis most Csillával együtt dolgozunk - aki annak idején az én helyemre érkezett -, javarészt kettesben. Mondogatom is neki, hatalmas mázlija van a munkáltatónknak, hogy két ilyen alkalmazottja van, akik jól dolgoznak, megbízhatóak, nem kell mindig mindent a szájukba rágni, utánuk járkálni, ellenőrizni, és emberileg is végtelenül rendesek és kedvesek.
Egyelőre jól érzem magam, sokat segít a tudat, hogy ezzel a családomat viszem előrébb, előrébb az úton, hogy megvalósíthassuk azt, amiért jöttünk.
Közben, február utolsó hetében Lajos megkezdte harmadik, egyben utolsó félévét az egyetemen. Már csak három tantárgya van, az előadások hétköznap esténként zajlanak, valószínűnek látszik, hogy legkésőbb június végére letudja a vizsgákat is.
Az utóbbi fél évben megpróbált állást keresni, majd a december-január-februári holtszezont kivárva most újra nekilendült. Éppen aznap, mikor én aláírtam az új-régi munkahelyemen a belépő papírokat, hívták őt egy szállodából, állásinterjúra. Ma kezdett, mint recepciós, és végtelenül örülünk, hogy kapott ő is egy lehetőséget.
Ő heti 20 órában dolgozhat, mert emellett tanul, majd ha letudja a vizsgáit, akkor ez a korlát is megszűnik. Az biztos, hogy jó szervezőkészséget és türelmet követel összehangolni a kettőnk munkaidejét - hétvégén is dolgozunk - a gyerekek iskolába-iskolából hurcolásával, tekintve, hogy ők kilenctől háromig vannak, tehát közel sem nyolc órát. A végeláthatatlan és állandóan jelentkező tanítási szünetekről ne is beszéljünk...
Most úgy gondoljuk, ha Lajos majd többet dolgozik, mint 20 óra, akkor én visszaveszek a tempóból, mert a gyerekek a legfontosabbak, mégha nem is én vagyok a tökéletes családanya.
2 megjegyzés:
Nagyon fontos, hogy mindenki jól érezze magát! Te is!
Pont mielőtt elutaztunk, akkor beszélgettem anyummal. Vannak nők, akik kifejezetten anyának, háziasszonynak születnek. Képesek egész nap a gyerekek körül tevékenykedni, játszani velük, szórakoztatni őket. Közben van aki ellátja a házimunkát, van aki nem. :)
Nagyon tisztelem ezeket a nőket, mert tudnak valamit, amit én nem.:)
De nem lehetünk egyformák. Van, akinek az is fontos, hogy dolgozzon és képtelen egész nap csak a gyerekekre koncentrálni. Én ebbe a kategóriába tartozok. Szerintem, ezzel sincs semmi gond. Gond akkor van, ha az ember nem hajlandó elismerni, elfogadni a saját képességeit, igényeit és ennek köszönhetően árt saját magának és a gyerekeinek is.
Te ismered a saját igényeid és tudod, hogy akkor tudod a maximumot adni Magadnak és a családodnak, ha nem csak mint anyuka tudsz kiteljesedni.
Legalább Csillával kikapcsolódhatsz a munka során. (Mégha ez furán hangzik is. :)) És hiszem, hogy eléred, amit szeretnél, hisz rengeteget tesztek érte!
Én nem tudnék egész nap otthon lenni, gyerekkel vagy anélkül. Van aki tud és a háziasszonykodást hivatásnak tartja. Én nem, de nem vagyunk egyformák. Ezt inkább egy gazdag pasi mellett lehet kivitelezni annak akinek ez a célja,mert a mai világban szerintem normál keresetből élőnek felelőtlenség és képtelenség is saját magával szemben is. Mi lesz ha majd kirepül a gyerek? Mert kirepül. Mi lesz ha a férfi kiesik a munkából? mert kieshet sajnos. Miből tartja majd el magát nyugdijasként? Hisz sosem dolgozott. Én a gyerekemre pedig sosem rónék olyan terhet, hogy tartson el engem is egész életében. Én az anyaságot egy szép állomásnak tartom az életben, de semmi képp sem hivatásnak.
Megjegyzés küldése