Észre se veszi

Hihetetlen, hogy pörögnek egymás után a napok, hetek... Az ember észre se veszi, és már megint hétvége. Gyakorlatilag egész jó ez a munkázás, gyorsan telik az idő, meg még pénzt is kap érte az ember.

Azt hittem nehezebb lesz összehangolni a mindennapokat, de teljesen kiegyensúlyozottan teljesítünk. Lajos sokat fejlődött tavalyhoz képest, magától vásárol kaját hazafelé, és mire hazajövök a tűzhely mellett áll. Hihetetlen! Néha azért merek panaszkodni, mert nekem szükségem van - plusz a gyerekeknek sem ártana -növényi eredetű táplálékra is. A ketchup nem ez a kategória. Nos, a nyávogásomra salátát is vett a következő nap.

Még az is belefér a hétköznap esti programba, hogy Emma fogorvoshoz járjon. Ez most már rendszeresnek is mondható. Nem azért, mert sok a lyukas foga, szám szerint csak egy, de szegény doktor néni nem tudja úgy betömni, hogy a mi lányunk nem nyitja ki a száját, sőt elég erősen durcázik (szépen fogalmaztam, talán a hisztizik találóbb). Ez persze nincs ingyen, de annyira naivak vagyunk, hogy mindig elhisszük neki, "legközelebb erős leszek, és engedem, és minden rendben lesz, Istenbiz..."

A héten Lajos részt vett egy három oldalú megbeszélésen is, előre egyeztetett időpontban: Gulyás Apuka - Gulyás Emma - Tanárnéni. Igen, otthon ezt hívják fogadóórának, csak itt a kedves tanuló is aktív résztvevője az eseménynek, ami igazán sportszerű. Szóval az osztályfőnök agyondícsérte a gyereket, milyen okos, rendes, kedves, stb, de Lajos közölte vele, hogy mi nem dőlünk ám be ennek a huncutságnak, legyen nyugodtan kemény, és szigorú a nagylányhoz, ugyanis kábé félenergiával dolgozik, nem fog megártani neki. Jövő héten Mátyásunk következik.

A héten a legjobb az a nap, amit együtt töltünk mi, négyen. Nagy ritkán fordul csak elő, hát gyorsan ki kell élvezni, míg el nem kezdődik a szezon. Meglehet, beteges, de nagyon szeretek velük lenni, elmenni valahova, mindegy, ha már százszor is jártunk ott, sétálni, beszélgetni, kávézni, míg fagyiznak...