Jaj, nagyon itt van

Otthon imádtam az őszt, a hosszú, napos, rozsda, vörös, arany, vagy inkább ezerszínű őszt. A napsugarak már laposabban érnek földet, az illatok, a fények...

Azt hittem, nagyon fog hiányozni. Most már hozzászoktunk az évszakok váltakozásához, lassan ráeszmélünk, hogy melyik hónapban mi virágzik, mi terem, minek van szezonja, a növényeket hónapokhoz tudjuk kötni.

Több, mint egy hete tavasz van. És ha itt tavasz van, akkor abba a természet belead mindent, de mindent. Mehetsz bárhova, nézhetsz bármerre, virág-virág-virág, de füzérben, bokorban, lugassá fejlődve, millió színben. Bíbor, halvány lila, erős lila, halvány narancs, tiszta fehér... Azalea, bougainvillea, frangipani borítja a környéket, de a jacaranda is készülődik, láttam már Tableland-en a lila változatot, nálunk a parton a piros a jellemző. Legszívesebben egész nap az utcákat járnám, nézegetném, illatoznám, fényképezném őket.

És ha vasárnap, akkor Emerald Falls Creek, Tableland. Ez az eldugott zuhatag Mareeba közelében található, a város előtt 3 kilométerrel térünk le az országútról, hogy ezt követően 8 kilométert autókázzunk egy rendesen legyalult földúton a célig. Igencsak meglepődtünk, hogy egy ilyen távoli galaxisban is szépen karbantartott piknikező-hely várja a kirándulókat, fatüzelésű sütőkkel - ami errefelé igen ritka -, és természetesen az elmaradhatatlan mellékhelyiség.

Nos, mi mindezeken csak keresztülsuhantunk, mert rögtön a patakparton kötöttünk ki. A víz újból kristálytiszta, és jéghideg, nem mély, legfeljebb térdig érhet. Esős évszakban valószínűleg magasabb a vízállás, azt hiszem akkor is meg kell néznünk.

Gyalogösvény vezet végig a völgyben, a tábla szerint oda-vissza 1,9 kilométer hosszú. A nyávogás elmaradt, ma valahogy mindenkinek bejött az ötlet. A vágat tetején bandukoltunk, a mélyben hallani a víz csörgedezését, de a sziklák között csak ritkán bukkan elő, nemhiába, száraz évszak. Majd megláttuk magát a vízesést, kiépített kilátó - körbetekintő pont - a lábánál. De a gyalogösvény még nem ért véget, és mivel senki nem akart velem tartani, gondoltam, megtudom egyedül, mi is lehet feljebb. Lajos még utánam kiáltott: "Azért a fényképezőt hagyd itt!"

Az ösvény felvezet a zuhatag felé, ahol újabb medencékben gyűlik össze a víz, mielőtt kibukkan a nagy kövek között. És lefelé jövet, az utolsó kanyarban megcsúsztam, de úgy, hogy teljesen hanyatt vágódtam. Pár pillanatra kicsordult a könnyem is, a gép kirepült a kezemből, és pattant párat. Nos, én jobb eredménnyel zártam az incidenst, mert még rendeltetésszerűen működök.

A jobbra látható az utolsó, általam készített kép a megboldogulttal.

Hazafelé beugrottunk kávét venni kedvenc farmunkra. Nem elég, hogy a legjobb kávét árulják, de gyönyörű a kilátás a teraszról, és ami elengedhetetlen, hogy a vécékben pici tavacska fogad aranyhalakkal. Mi lehet ettől fontosabb?

Kedves Olvasóink! Technikai okokból fényképes beszámolóinkat egy darabig nélkülöznötök kell. A hiba elhárítása - egy új gép beszerzése - folyamatban van, én is remélem, nem tart sokáig.