Esküszöm, utolsó

Megelőző lakhelyünkön a pillangó - gekkó - csótány - varangyosbéka ökoszisztémában tengettük napjainkat. Ehhez is idő kellett, míg megszoktuk, azért valljuk be, addigi természetes környezetünk kevésbé volt mozgalmasabb és kiszámíthatatlanabb.

Na, de most aztán hatalmasat léptünk előre, egyenesen be a jó öreg esőerdőbe. A pulyka-gyöngytyúk kombóval nem is fárasztottam a Kedves Olvasókat, őket egyszerűen csak etetjük reggelenként. Bemutattam viszont Bandit, és az egyik gyíkunkat, Józsit, viszont a nagyobbikról, Sáriról nem került fel kép. A pók(ok)ra gondolni sem szeretek, annál inkább a tegnap említett kookaburra családra.

Ma megfigyeltem, itt fészkelnek az egyik közeli fán, hárman éldegélnek. Miközben őket bámultam, teljes delíriumban megpillantottam egy őzike fejét. A testét csak később, erről egyből kiderült, hogy nem is őzike. El is kezdtem rögtön összeszorított állkapoccsal diszkréten ordítani Lajosnak, hiszen muszáj, hogy legyen bizonyíték, szemtanú, akármi!

Mert ez egy igazi, élő kenguru! Nem ám wallaby, hanem kenguru, alig pár méterre a korláttól!

Lehet, csöppet infantilisnak tűnik rajongásom, de számomra még mindig hihetetlen, hogy ennyire közel élünk hozzájuk. (Egész pontosan a pénzéhes építési vállalkozók belerakták az apartmankomplexumot az erdő közepébe, szemernyit sem foglalkozva az élővilággal - így inkább hihetőbb.)

Ezúttal viszont megígérem, hogy ez az utolsó állatos bejegyzésem, mielőtt kis képes állathatározóvá fejlődünk. Kivéve, ha bálnák csapdossák farkukat a medencénkben, de arról is kizárólag abban az esetben számolok be, ha sikerül fényképet is készítenem róluk!