Ettől szebb reggel nem kell

Szombat reggel éppen a baromfikat etettük a teraszon. Meg kell hagyni, ezek a pulykák iszonyat sebességgel tudják begyűrni a hatdolláros gluten-free kenyeret. Majd a szemem sarkából láttam, hogy újabb madár közeledik, leszállt egyenesen a korlátra. A tudatalattim rögtöm meg is nyugtatott, ez egy galamb, de nem esett le, hogy az itt az általunk megszokott méretben nincs. Mire odafordítottam a fejem, és tátva maradt a szám, de úgy, majd' kiestem rajta. A két gyerek lefagyott.

Mindig erre vágytunk, igazi Kookaburra! Persze láttunk már az állatkertben, de ez mégse olyan. Meg se mertünk moccani, és ő sem nagyon akart. Megpróbáltam észrevétlenül bekopogni a hátam mögött lévő ablakon, essen le a Lajos álla is. Sőt, a madárka azt is megengedte, hogy kihozzam a fényképezőgépet, modellt állt. Majd újabb meglepetés következett.

Na, ekkor már tényleg majdnem hátraestünk.

Összegezve: a kenyeret nem szeretik, teljesen hülyének néztek, mikor kínálgattuk őket, éppenhogy ki nem kacagtak. Később rágugliztam, csak húst esznek, ragadozó madarak, de nem ajánlatos őket etetni, mert aki állatbarát, az nem tesz ilyet, és könnyen bajt is okozhatunk nekik a nem megfelelő eledel kiválasztásával. Amire szükségük van, azt meg tudják szerezni maguknak a környező erdőkben. Ami érdekes, hogy nem isznak, a táplálék nedvességtartalma elég nekik. És állandó párjuk van évről-évre, hűségesek, nagyon jó szülők, Ausztrália legcsaládcentrikusabb madara.

Nem értem, akkor miért repültek be egy emberekkel teli teraszra, ha nem a kajáért. Lehet, csak azért, hogy szépen induljon a napunk.