A város, ahol élünk

Három éves évfordulónk alkalmából megkésve bár, de eszembe jutott, hogy még sohasem meséltem a városról, ahol élünk. Ez következik tehát: sok kép, az én (férjem szerint egyéniségemből fakadó) végtelenül unalmas és hosszú mesémmel kiegészítve.

 

Cairns-ről nem sokat tudtunk annak idején, mikor elhatároztuk, hogy ide költözünk. Tulajdonképpen azon kívül, hogy trópusi kisváros Queensland államban, semmit. Barátnőm hatalmas lelkesedéssel bíztatott, hogy meglátom, ott még a levegő illata is egészen más, tele zölddel és virággal, valami fantasztikus.

 

 

Egy több milliós európai nagyváros után szóhoz alig jutottunk az első napokban. Merthogy tényleg kicsi. És ausztrál. Volt olyan ismerősünk, aki legyintve egyszerűen "lebódévárosozta", mégis évtizedek óta itt él.

 

Tény, hogy ha valaki megszokta a historikus környezetet, a klasszikus stílusú építészetet maga körül a vén kontinensen nap, mint nap, nagyon szokatlan tud lenni egy ausztrál kisváros, de gondolom egy nagy is. Viszont meg kell védenem Cairns-t: egy fiatal ország metropoliszoktól, iparvidéktől távol fekvő települése. Ideje sem volt még kibontakozni, hogy is tükröződhetne fél évezredes múlt a városképen?

 

Cairns-t hivatalosan 1876-ban alapították. Gondoljunk csak bele, alig több, mint 130 éve, sőt ezt követően évtizedekig nem is volt más, mint egy sáros-poros falu, igaz, kikötővel. Ide jött mindenki, aki szerencsét akart próbálni aranyásóként, vagy később nádvágóként. Nagyon jól illik ide a Tövismadarak című nagysikerű tévésorozat azon epizódja, mikor a főszereplő Maggie újdonsült asszonyként Észak-Queenslandbe utazik a férjével, aki a cukornádültetvényeken dolgozva próbálja megalapozni a családi vagyont. Meg hát az a talpig férfi, aki végkimerülésig bírja kaszabolni a nádat az elképesztő párában. Ajánlom egyébként a fenti pár percet végignézni (3:15-től), mintha itt tekintenék ki a kocsi ablakán azzal a különbséggel, hogy a menetrendszerinti busz már nem földúton közlekedik.

Hát ilyen volt Cairns 1910-ben, persze az én körvonalaimat leszámítva

 

 Az aranyláz elcsendesedésével maradt a cukornád termelés-feldolgozás a városnak, és ekkor már jöttek a turisták is délről. Természetesen hajóval, heti rendszeres gőzhajójárat kötötte össze Cairns-t a délebbre fekvő nagyobb településekkel, még Sydney-vel és Melbourne-nel is. A látogatók azonban jöttek-mentek, az állandó népesség csak igen kis mértékben nőtt egészen a múlt század végéig, az 1960-as évek végén még mindig csupán 26,000 ember élt itt.

Az Esplanade - tengerparti sétány - a múlt század legelején, és ma

A Barron-folyó partján épült kikötő, amelyen keresztül kezdetben a szárazföld
belsejében kibányászott aranyat szállították, később a cukrot

Gyakorlatilag egy új időszámítás kezdődött akkor, mikor 1984-ben megnyitották a nemzetközi forgalmú repülőteret. Innentől kezdve poros vidéki fészekből a régió központjává lépett elő a város, bekapcsolódva a világ vérkeringésébe is. Szállodák, éttermek nőttek ki a földből, a turizmus lett a fő bevételi forrás, ma már 150,000 ember mondhatja otthonának ezt a helyet. A város a legdélibbtől (Gordonvale) a legészakibb pontjáig (Ellis Beach) 53 km hosszú.

 

Cairns a tenger felől az 1960-as években, és a város ugyanazon része ma, a tenger felé nézve, medencével, ami a Lagoon névre hallgat. A bádog halacskák pedig azóta a város jelképeivé váltak.

 

 

 Ma tehát Cairns egy turistáktól zsizsegő, mégis nyugodt, csendes tengerparti település. A természet nem lehetett volna bőkezűbb a térséggel. Nyugaton bársonyzöld hegyvonulat, keleten a Korall-tenger a szomszédunk, a Zátony pedig pár kilométerre fut a partvonaltól. 

 

 

A központnak (a térképen a lila rész, középen) van inkább hagyományos értelemben vett városi jellege, magas házakkal, de felhőkarcolónak azért egyiket sem nevezném. Itt nincs is fürdésre kijelölt hely, csupán a Lagoon. Igen, bódét azért találhatunk, de én alapvetően a gyöngyszemeket szeretném megmutatni.

 

A város történelmét bemutató múzeum, valaha művészeti iskola volt -
derül ki a feliratból. Ez egy húú, de régi épület, 1907-ben épült

 

A parton szállodák sora, a tengeren pedig éppen apály van
 

A sétány menti vendéglők
  

Cairns Art Gallery

Boland's Centre, ma felújítva irodaházként működik



A belvárosban a járdák nagyrészt fedettek, védve
a járókelőket a tűző naptól és szakadó esőtől



 

A Városi Könyvtár épülete, elnézést, ezen mi is rajta vagyunk

Egyszerűen imádom ezt a megoldást: megtartják az eredeti

art deco homlokzatot, és mögé felépítik az ultramodern épületet 

Maga a homlokzat





A Cairns Post épülete, ami nem a városi nagyposta, hanem a helyi újság székhelye
 





Átlagos utcakép, igen bódéval

Személyes kedvencem amióta megérkeztünk: The Plaza Movie Theatre volt egykoron, vagyis mozi, amit a II. világháborúban itt állomásozó katonák szórakoztatására építettek, majd működött is a hetvenes évekig. Ezt követően sokáig elhagyatva állt, mígnem 2008-ban egy Vella nevezetű derék ember megvásárolta, és felújíttatta meghagyva az eredeti art deco homlokzatot, az épület teste pedig izzig-vérig modern. Irodaházként funkcionál.



 A városközpontot jelentő pár utcát elhagyva gyakorlatilag családi házas környezetet találunk, ahol három szintes épületnél magasabb nemigen akad. Délre indulva inkább lankás-hegyvidéki, észak felé haladva tengerparti üdülő-övezet következik 25 kilométer hosszan. Ez utóbbi irányt követve, el kell haladnunk a reptér mellett, ami hallatlanul izgalmas, tekintve, hogy az autóút a kifutópályával párhuzamosan fut. Kár, hogy fák takarják a látványt, bár engem ismerve talán nem is akkora baj,  így legalább a vezetésre figyelek. Mindenesetre fordult már elő velem, hogy balról hirtelen beelőzött valami, meg is ijedtem rendesen, hiszen a szembejövő sáv a jobb oldalon van ugye. Egy repülő szállt fel éppen mellettem.

 

A reptér, a kép alsó sarkában az autóút

 

A szélvédőn keresztül: leszállni készül





 Az út mentén cukornádültetvények, a hegy pedig egyre közelebb húzódik a parthoz ahogy haladunk észak felé.

 

 

 

Itt élünk mi is, egészen a hegy lábánál egy csöndes zsákutca legvégén. Innen indulunk el reggel, és érkezünk haza télen-nyáron, de a kép nem sokat változik. Télen - a száraz évszakban - kevesebb a virág, és talán nem olyan hihetetlenül zöld a fű, a bal alsó kép például az év ezen szakában készült. A legalacsonyabb hőmérséklet egy hűvös éjszakán nem kevesebb 13 foknál, de az ilyen rekord hideg nem tartós, és napközben 25-26 fokos melegnek örülhetünk.

 

A környező utcák képei

 A nyarat (november közepétől Húsvétig) pedig végtelenül melegnek lehet érezni, nem is a magas hőmérséklet miatt - 33-34 fok a maximum - hanem a levegő páratartalmának köszönhetően. Ilyenkor szinte harapni lehet a légkört, nehéz lélegezni, és az embernek ragad mindene a lecsapódott nedvességtől, még a medence vize is meleg. A jobb alsó kép egy ilyen esős napon készült, a felhő eltakarja a hegyünket.

Tény, hogy nagyon sokan nem tudják megszokni ezt a klímát, így érthető, hogy Cairnsből nem lett világváros. Mi mindenesetre hálásak vagyunk, hogy az Élet ide vetett minket, és megpróbáljuk élvezni minden napját.

Továbbá hálás vagyok mindazoknak, akik idáig kitartottak, Lajos szerint ember nincs, aki ezt a bejegyzést végig is olvassa.